A Kárpát-medence különböző szegleteiben megfordulva – főként a tematikával nem bíró házibulik esetében – hall egy s mást az ember a YouTube és Spotify felületein. Kisebbségi magyarnak lenni nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Kárpátiát feltoljuk max. hangerőre, hogy aztán a vörösre püfölt mellre öntsünk véletlenül egy 20 fokos „vesszentrianont” (sőt, talán ez a magyarországi társadalom egy szűkebb rétegét jellemzi ma már). Az angolszász és a magyar zenei világon kívül a külhoni magyar fiatalokat más impulzusok is érik, azok pedig a többségi nemzetből érkeznek. Jelenlegi cikkem esetében ez a szlovák és szerb (vagy inkább bosnyák) zenei előadókat jelenti, amelyeket előszeretettel hallgatnak a felvidéki és vajdasági magyar fiatalok is. Nem végeztem ezzel kapcsolatban se szociológiai felmérést, se közvélemény-kutatást – egy saját tapasztalaton alapuló véleménycikk lesz a következő, amely egyben szemleként vagy ajánlóként is felfogható.

            A szlovák könnyűzene többrétű, viszont a szlovákiai hallgatók nagy hányada a cseh nyelvű dalok készséges befogadója is. A pop műfaját tekintve talán a legkiemelkedőbb a svájci származású Celeste Buckingham, aki mellett viszont a hip-hop és rap terén több hatalmas népszerűségnek örvendő, igénytelen „kasszasiker” futott be (ennek tankönyvi példája Patrik Vrbovský, közismertebb nevén Rytmus). A legnagyobb felvidéki magyar fesztivál és szabadegyetem a Gombaszögi Nyári Tábor, amelynek szervezői csapata internetes felmérés segítségével igyekszik évről évre kielégíteni a válaszadók (minden bizonnyal a következő év látogatóinak) zenei igényeit. Feltűnő – a válaszok alapján – a szlovák comedy rock/punk elismert képviselőinek, a Horkýže Slíže népszerűsége a szlovákiai magyar fiatalok körében. A nyitrai banda 1992-től szószerint – filmelméletből átvett kifejezéssel élve – a „mockumentary” vonalát követik nemcsak dalszövegeikben, de több esetben zenei világukban is. A fogyasztói társadalom szarkasztikus kifigurázásától a szlovákiai polgár kínos tabutémáinak hangoztatásáig sok mindent felvonultat a Horkýže Slíže. Popularitás tekintetében „szlovák exportcikk“ is, mivel Csehországban is előszeretettel hallgatják őket. Ironikus és humoros szövegeikhez társul a melodikus hangzásvilág, amelyről a Brďokoky c. számuk is árulkodik. Mivel Szlovákiában „bevett” Pozsony és az ország többi része, vagy inkább Nyugat és Kelet közötti feszültség, a zenekar a „pozsonyi srácokat” parodizálja ki, akik a „fákat és virágokat ültető parasztokat” nézik le.

            Szlovákiával szemben a balkáni régióban a populáris zenére erőteljes hatással bírnak a népi dallamok is. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a  „jugoszláv identitás” részévé váltak az Emir Kusturica-filmekből (pl. Macskajaj, Cigányok idején, Underground) ismert vidáman zokogó rézfúvósok. Goran Bregović és a Bijelo Dugme új értelmet adott a „balkáni zenének”, amelyből merítkezett több zenekar is, beleértve az eklektikus stílusú Dubioza Kolektiv. Bosznia-Hercegovina több pontjáról származnak a banda tagjai, többek között az idegenforgalom szempontjából ismert Mostarból és Szarajevóból. Volt szerencsém megtapasztalni, hogy a bosnyák fővárosban egy sör mellett gyakran csendülnek fel az elektronika, dubstep, folk, hip-hop és rock elemeit keverő zenekar dalai a helyi kocsmákban. Amióta egy vajdasági magyar ismerősöm általuk tessékelt be engem az „őrült Balkán” ajtaján, azóta tény, nem bírtam szabadulni a „dub ’n folk” világából. Mindemellett hozzá kell tenni, hogy maga Vajdaság egy külön kulturális entitás, de ahogyan Köztes-Európa lágy ölén, úgy itt is kihatással vannak a kulturális körök egymásra. Erre jó példa az is, hogy Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a Dubioza, amelyet a budapesti A38-as hajón adott koncertjük is bizonyít. S talán, ha valaki egyszer belekóstol, then there’s no escape from Balkan…

 Czáboczky Szabolcs