Idén tavasszal egy korszak zárult le a szlovákiai magyar egyetemista szervezeteket magába tömörítő Diákhálózat életében. A hetényi származású Kotiers Róza a legutóbbi, Prágában rendezett Hallgatói Parlamenten adta át az elnöki stafétát Leczkési Zoltánnak. Rózát a szervezetben végzett munkájáról, a felvidéki magyar közéletről és önkéntességről kérdeztük.

Sok éven keresztül a Diákhálózat (DH) elnöke voltál. A pozíció leadása után nem érzed úgy, mintha hiányozna valami az életedből?

Hiányzik úgy az egész életem! Nagyon erős hatással volt rám a DH, teljesen más emberré váltam tőle. Hozzászoktam, hogy minden hétvégén oldani kell valamit, menni kell valahova. Most ez a rendszer hiányzik. Hozzászoktam, hogy a baráti kapcsolataim főként a közös munka alapján alakulnak, szinte furcsa volt, hogy épp valakivel csak úgy spontán kimegyünk, anélkül, hogy a DH ügyeit vitatnánk. Most ez is változik. Persze a társaság fog leginkább hiányoni. Nagyon büszke vagyok a munkájukra, nem tudom, hogy még valaha lesz-e lehetőségem ilyen jó csapattal együtt dolgozni.

Hogyan értékelnéd saját magadat és az elmúlt időszakot, amelyben elnökként tevékenykedtél? Mit adott neked a Diákhálózat?

Volt egy rossz és egy jó oldala, de kezdeném a rosszal. Ezt a felvidéki közéleti közeget, amibe belekerültem, meglehetősen toxikusnak éreztem. Az ebben szereplő személyeknek, pártoknak, szervezeteknek az lenne a dolga, hogy egy támogató közeget alakítsanak ki, amiben a fiataloknak lehetősége van a fejlődésre, és amiben segítségre számíthatnak. A tapasztalataim szerint ez inkább egy olyan közeg, ahol jelen van egy alapvető frusztráció és polarizáltság egy értelmetlen versengés miatt. Elég erősen fékezett a munkámban néha ez a sokszor nyomasztó közeg, és egyáltalán nem fog hiányozni.

Az elnökség viszont még így is a legjobb dolog volt, ami történhetett velem. Szerintem sok újítást vittünk be a DH-ba, és fontos dolgokat valósítottunk meg. Jól esett, hogy gyakran mondhattam véleményt a felvidéki rádióban, újságokban, és rengeteg helyen képviselhettem a felvidéki egyetemistákat. Talán a komáromi pedagógustüntetésnél kezdeném, amit a pedagógusszövetséggel szerveztünk. Rengetegen eljöttek, pedig nem volt halálra nyomva a marketing, egy nagyon őszinte esemény volt. Aztán egy felvidéki értelmiségi összefogás által megalapítottuk Szlovákia első magyar szakkollégiumát. A Minority Safepack kampányát is erősen toltuk, nem csak online, de a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatával együtt szervezett aláírásgyűjtéssel is. A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia egy kiemelt programmá vált, és az utóbbi időben emelkedő tendenciát mutat. Aktivizáltuk a fiatalokat, szavazásra buzdítottuk, kihívtuk őket az utcára, amikor Szlovákia szerte tüntetések voltak. Nem tudok mindent felsorolni, de én elégedett vagyok az elmúlt időszakkal és magammal is. Szerintem beletettem mindent, amit tudtam.

A legnagyobb felvidéki magyar kötődésű rendezvény, a Gombaszög Nyári Tábor egyik önkénteseként is ismerünk. Téged mi inspirál, hogy segíts egy ilyen nyári esemény lebonyolításában? Mit jelent számodra Gombaszög?

2012-ben, még gimnazistaként voltam ott először. Akkor szerettem bele az ottani hangulatba. Később a DH folytán a szervezőségbe is bekerültem. Azok a közösségi pillanatok inspirálnak, amiket csak Gombaszögön lehet megélni. Évközben egy olyan valóságban élünk, amiben a közösségünk fogy, a politikai pártok veszekednek és a fiatalok külföldre vándorolnak. Nyáron viszont van egy hét, amikor sokkal több olyan dolgot találunk, ami összetart, mint ami széthúz.  

Gombaszög társszervezése mellett a Diákhálózat egy felvidéki magyar gólyatábort is rendez évről évre a Nyitra melletti Gímesen. Mesélnél nekünk röviden a táborról?

Gímes mondhatni Gombaszög kistestvére. Talán ez a program nőtt a leginkább a szívemhez az évek során. Ez nem egy klasszikus gólyatábor, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a régi művelődési tábormozgalom hagyományát viszi tovább. Gímesen együtt tudunk tölteni pár napot a Z-generációval, ami nagyon fel tud tölteni. Jó látni, hogy nem vagyunk elveszve, mindig jönnek újak, akik dolgozni akarnak velünk.

Szerinted a felvidéki magyar ifjúság szempontjából mi jelenleg a legégetőbb probléma?

Ez egy nagyon összetett kérdés szerintem. Mivel egy kisebbségi közösség tagjai vagyunk, egyszerre jelentenek problémát olyan országos jelenségek, mint az oktatásügy szörnyű helyzete vagy az elvándorlás, és az olyan magyar – specifikus dolgok, mint a kisebbségi jogaink állása, a szlovák nyelv nem elégséges ismerete, az intézményrendszeri hiányosság. Magyarország például nem jelent egy gazdaságilag stabilabb helyet, vagy jóval magasabb fizetéseket, mint Szlovákia, de a felvidéki fiatal talál olyan magyar nyelvű intézményket, amelyek itthon hiányoznak az életéből. Magyar egyetemeken tanulhat bármilyen szakon, magyar munkahelyen dolgozhat állami intézményekben, viszont ebből a kiindulópontból később nehéz hazatérni. Pozsonyban, Kassán vagy Csehországban az ember megtanul szlovákul vagy csehül, és sok lehetőség nyílik meg előtte itthon, de hiányzik a magyar intézményi háttér. Szerintem a legégetőbb probléma ez a dilemma, hogy egy kisebbségi közösség tagjaként hol találod meg az otthonod. A mi rendezvényeink mindig arra összpontosultak, hogy az itthonmaradást támogassuk, de ennek sokkal komolyabb szinteken kellene működnie. Nem csoda, hogy a fiatalok kissé kiábrándultak, látván, hogy politikai téren cívódás, kisebbségi ügyekben céltalanság és a fiatalokra nézve programnélküliség van. Ez biztos nem hoz haza senkit.

Ugyanazt a kérdést tenném fel neked, amit Leczkési Zolinak is előző beszélgetésünkben. Mit jelent számodra felvidéki magyarnak lenni?

Felvidékinek lenni ajándék. A különös helyzetünk annak a bizonyítéka, hogy ez a közösség 100 éve meg tudott maradni. Persze kisebbségben lenni mindig hátrányt jelent, akárhogy is szépítjük a dolgot, gyerekkorunktól fogva ahhoz kellett szoknunk, hogy valamilyen szinten kívülállók vagyunk. Amikor viszont megküzd vele az ember, akkor meg lehet benne találni olyan lehetőségeket, amiket másképp soha nem kapnánk meg. Felvidékinek lenni egyébként is egy útjelzés. Nem is tudom, mit csinálnék most, ha nem ide születek.

Fotó: Facebook

Valami ilyesmi a Vajdasági Ifjúsági Fórum is Szabadkán. Kiváló helyi alapanyagok, jól megkonstruált ízvilág, kiváló tartalom! Rádadásképp kevés pénzből:) Fogyasszátok interjúnkat, melyet Berkó Szilárd elnökkel és Csikós Tibi exelnökkel készítettük.

A Vajdasági Ifjúsági Fórum az egyik legjobb külső kommunikációval rendelkező szervezet ifjúsági szervezet a Kárpát-medencében. Ha el lehet árulni néhány műhelytitkot, akkor mondjatok pár szót arról, hogy hogyan építitek fel a kommunikációtokat?

Tibi:Köszönjük szépen JMindenekelőtt az az elsődleges feladat, hogy meghatározzunk mi a célunk, mit szeretnénk elérni, illetve, hogy mire szeretnénk használni a modern kor adta lehetőségeket. Néhány évvel ezelőtt határoztuk el, hogy itt az ideje egy olyan külső kommunikációs csatornát kialakítani, amivel meg tudjuk szólítani a vajdasági és környékbeli fiatalokat, informálni tudjuk őket, hogy pl: “hé, figyu már, nem messze tőled van egy tök jó program, ha érdekel nézz el rá”. Úgy gondoljuk ahhoz, hogy egy kommunikáció sikeres legyen ismernünk kell azt a közeget, akit meg szeretnénk szólítani, úgy kommunikációban (például posztok szövegezése), mint igényekben (például netes megjelenés, dizájn, program tartalom). Ha ezekkel már tisztában vagyunk, innen érdemes elkezdeni építkezni és kitalálni, hogy a különböző megjelenési felületeken mi a célunk és annak fényében készíteni a stratégiáinkat. Jó tanácsként annyit tudnék ajánlani, hogy legyünk őszinték és pl egy program reklámozásánál azon legyen a hangsúly, hogy mennyit és mit nyerhetnek vele, mivel lesznek többek azok, akik rászánják az idejüket és eljönnekJ

Az, hogy hajlandóak vagyunk meghallgatni a célközönségünk igényeit és látjuk, hogy miből van hiány, mi az, ami segíthet a fiataljainknak, akár egy jó gondolattal, akár egy kiállítási lehetőséggel. Teljesen nonszensznek hangzik, hogy hajlandóak vagyunk meghallgatni, hiszen alapjába véve az lenne egy ifjúsági szervezet feladata, hogy olyan programokat csináljon a célközönségének, amire szüksége van, mégis nagyon kevés olyannal találkozom, amikor erről van szó és nem csak egy általuk kitalált, lehetőséget valósítanak meg, ahol nyilván a várt cél is alább marad. Fontos számunkra, hogy közvetlenek legyünk és valós igénnyel dolgozzunk. Hiszem azt, hogy ez az alapja a programjaink sikerességének.

Mostmár sokadik alkalommal rendezitek meg egyre nagyobb és nagyobb VIFÓ  Ifjúsági Konferenciát és a Kiállni sosem ART rendezvényeiteket. Első körben honnan jött az ötlet? Hogyan látjátok mi a siker titka? 

Tibi:A VIFÓ Ifjúsági Konferenciával egyik alapvető célunk, hogy szakítsunk azzal a hozzáállással, hogy a vajdasági fiatalok lusták és nem vihetik semmire az életbe, illetve, hogy olyan fiatalokat állítsunk a színpadra, akik már ráléptek a siker útjára, vagy csak túljutottak olyan élethelyzeteken, amelyek sokunkat gyötörnek a mindennapokban, így plusz rálátást tudnak adni emberi kapcsolatokra, helyzetekre, megoldásokra, hozzáállásokra.

A Kiállni sosem Art pedig fiatal vajdasági magyar leendőbeli művészeknek nyújt lehetőséget arra, hogy megmutassák tehetségüket kortársaik és az idősebb érdeklődők előtt. Nagyon sokszor látjuk, hogy a motiváció hiányában a fiatalok abbahagyják az alkotást ezzel is szegényebbé téve a vajdasági magyar művészvilágot. Ezen szerettünk volna változtatni és úgy látjuk, hogy egyre sikeresebb az az út, amin járunk.

Kicsit elkanyarodva programjaitoktól és sikereitektől. Mit gondoltok, 2019-ben mi a feladata egy ifjúsági szervezetnek? Lehete/kell e versenyezni pl.: az okostelefonokkal? Vagy egyáltalán össze lehet e vetni a két dolgot? 

Szilárd:Alapvetően napjainkban egy ifjúsági szervezet egyik legfontosabb feladata, hogy egy olyan befogadó és nyitott közösség legyen, amely az ifjúságban felébreszti a valahova tartozás érzését. Feladata továbbá, hogy nem formális keretek között olyat elméleti és gyakorlati tudással vértezze fel a fiatalokat, amely elegendő útravaló tud lenni egy munka vagy családalapítás előtt álló személynek. Úgy gondolom, hogy ez kellően nehéz és kihívásokkal teli feladat, amelynek eléréséhez bátran ki kell használni a mai technológia adta lehetőségeket, mintsem tartani tőle.

A folyamatos megújulás mellett látható, hogy a Szabadegyetem tematikájában, profiljában nem változtattatok, mi az oka? Hogyan látjátok, mitől vonzó továbbra is. Mitől megy továbbra is folyamatosan teltházzal? 

Szilárd:A pár évre visszamenőleg megalkotott programterv mai napig jó alapnak bizonyul, hiszen azóta csak kisebb finomításokon kellett átesnie ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a Vajdasági Szabadegyetem résztvevőiből. A napi előadások, a műhelymunkák, a csapatjátékok és az esti programok mind a rendezvény alapját képezik, viszont, ami különbséget tesz egy-egy Szabadegyem között az a tartalom, amit ezek mögé helyezünk és amellyel megtöltjük az egész hetet. Ez az, ami minden évben más. Ez a másság pedig a folyamatosan változó érdeklődési köröknek és igényeknek tudható be, amelyeknek nem elég csak eleget tenni, hanem látni kell őket előre.

Tapasztalataink azt mutatják, hogy a lehető legjobb reklám (ami végül teltházat eredményez) az, amikor a résztvevők hazatérnek friss élményeikkel, és megosztják történeteiket ismerőseikkel, barátaikkal, akik közül néhánnyal a következő évben személyesen is találkozhatunk.

Készültök e újdonsággal az idei esztendőre? 

Szilárd:Természetesen igen. Nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatos újításra, mivel köztudott, hogy ami egy helyben áll, az nem csak megreked egy bizonyos szinten, hanem elindul lefelé a lejtőn.

Az ifjúságon belül minél szélesebb réteget szeretnénk megcélozni, megmozgatni, ami azt jelenti, hogy ehhez sok érdeklődési kört szükséges érintenünk. Az előző évhez hasonlóan az idei portfóliónk is 9 eseményből, rendezvénysorozatból áll, amelyet úgy állítottuk össze, hogy minél színesebb legyen. Ezért az érdeklődők találkozhatnak kultúrával, jótékonysággal, oktatással, szórakozással és művészettel is. Részemre alapvetően fontosabb a már létrejött rendezvények színvonalának és minőségének emelése, mintsem számuk gyarapítása.

Az idei legnagyobb újítások az egész szervezetet érintik. Az egyik ilyen az egységes design bevezetése, amely többek között lehetővé teszi a hatékonyabb kommunikációt célközönségünk felé, a másik változás pedig a megújult weboldalunk, amely hűen képviseli szervezetünk szellemiségét, és amely nélkül manapság aligha lehet eredményesen működni.

És végül egy személyes kérdés. Titeket mi motivál a mindennapi munkában, mi hajt előre titeket? 

Tibi:Boldogsággal és elégedettséggel tölti el a szívemet, amikor segíthetek valakinek, vagy látom, hogy az én munkámtól lett valaki boldog. Úgy gondolom a mai világban az, ha valaki mosolyog, vagy csak picit el tudjuk feledtetni vele a mindennapok gondjait és önfeledten láttuk élni, vagyis boldoggá tettük, az már megéri a befektetett energiát. Az utóbbi időben úgy látom, hogy az az ember, aki meggátolhat abban, hogy bármit elérjek az életben, az csak én vagyok, ezért igyekszem minden helyzetet lehetőségnek tekinteni és azt nézni, hogy mit tehet hozzá az életemhez, miben fejlődhetek. 

Szilárd:A hétköznapok sűrűségében sokszor könnyű fókuszt veszteni és elbátortalanodni, még akkor is ha a cél és az eredmény az orrunk előtt található. Ilyen és ehhez hasonló esetekben érdemes megállni és visszanézni, hogy honnan kezdtük és hol tartunk jelenleg, hogy mik azok a legőszintébb tényezők, amelyeknek köszönhetően évekkel ezelőtt belevágtunk és amik még út közben csatlakoztak ezekhez.

Esetemben, kezdetekben az egyéni fejlődés volt a legmeghatározóbb, ez vitt előre, viszont idővel, ahogy egyre mélyebbre ástam magam, rájöttem, hogy ez jóval többről szól, mint csak rólam. Fontos, hogy ne csak a nagyobb megállóknál, hanem út közben, a hétköznapokban is felismerjük és elfogadjuk munkánk gyümölcsét.

Összegezve, számomra a személyi fejlődés, a vajdasági magyar fiatalok közösségének építése és valami maradandó alkotása jelenti a motivációt.

Az Érsekújvár mellől származó Fodor Pétert kérdeztük, hogy mi is az a "gímesi hagyomány", ami immár 38. alkalommal hivogatja az egyetemi éveik előtt álló felvidéki magyar gólyákat. A Nyitra mellett szervezett táborról, amely idén szeptember első hetében kerül megrendezésre, sajnálatos módon a magyar közvélemény keveset tud, pedig a szlovákiai magyar egyetemi hallgatók szempontjából fontos feladattal rendelkezik.

A Diákhálózat legfontosabb rendezvényei közé tartozik a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor. Te hogyan értesültél először a táborról? Milyen élmények fűznek téged Gímeshez? 

Egy gyerekkori jóbarátom ajánlotta, aki egy évvel előttem volt gólya. Izgalmasnak tartottam a történeteket, amiket mesélt a táborról, és úgy döntöttem, elmegyek én is. Mondhatom életem egyik legjobb döntésének, ugyanis örökre szóló élményekkel gazdagodtam, és gazdagodom évről-évre. Ezek a felejthetetlen pillanatok többnyire hétköznapi dolgokban valósulnak meg, mint pl. a tábortűz körüli közös éneklések, mosolyok, ölelések. Ez talán kicsit elcsépelten hangzik, de Gímes valóban erről szól. Gímes rólunk szól.

Idén kerül megrendezésre a 38. tábor. Milyen múltra tekint vissza ez az esemény? Honnan indult el a gímesi hagyomány?

Az első gímesi összejövetelt Orosz Jenő vezetésével a nyitrai egyetemisták szervezték, ekkor még inkább túra jellege volt a rendezvénynek. Sokáig, a kétezres évek közepéig csak nyitrai egyetemistáknak szólt a tábor. Azóta a Diákhálózat minden tagszervezete részt vesz a szervezésben.

A tábor a leérettségizett szlovákiai magyar diákok számára nyújt „első lépést” a nagybetűs életbe. Itt különböző egyetemi városok tagszervezeteinek képviselői betekintést adhatnak a gólyáknak arról, hogy mire számítsanak első évükben. Minden bizonnyal számodra Gímes valami többet jelent…

Gímes nem csak számomra, de sokunk számára egy kis családot jelképez. Egymás segítése, és támogatása az egyetemi évek alatt, de azon kívül is nagyon fontos. Matús Dávid barátomat szeretném idézni, aki a 36. tábort így foglalta össze: “Gímes egy életérzés. Egy külön világ, egy életforma: Gímes egy élő forma, mely egyedi, és mégis örök. Megismételhetetlen, de muszáj megismételni. A gímesi létforma maga az élet szeretete. Gímes egy ölelés, egy mosoly, egy kézfogás. A boldogság, és a szabadság mámorító keveredése. Gimes egy tábortűz körüli távolba révedő szempár. Gímes egy közös ülés, és egy lelki közösülés”

Hogyan telik egy átlagos nap a táborban? Milyen programokon vehetnek részt a táborozók?

A táborban kötelező programok vannak. Ezt félek kicsit elmondani, de remélem, ezzel nem riasztok vissza senkit. Évről-évre igyekszünk tarkítani a tábor programját, de még nem akarok elmondani erről semmit. A tábor Facebook-oldalán hamarosan minden nap programját közzétesszük, szóval érdemes lesz odafigyelni rá.

A tábor területe fokozatosan épül-szépül. Milyen terveitek vannak a jövőre való tekintettel?

Sajnos a forrásaink nem teszik lehetővé, hogy komoly infrastrukturális fejlesztéseket hajtsunk végre. A különböző újítások főleg a kényelmet szolgálják, illetve hangulatosabbá teszik a tábor területét. Tavaly például egy brigád keretein belül lefestettük a kemping legnagyobb faházát, amit szervezői házként használunk.

Fotó: Facebook

A Rákóczi Szövetség kiemelt partnere a Magyar Ifjúsági Konferenciának és tagszervezeteinek hosszú évek óta! Születésnapjuk alkalmából, ezúton is kívánjuk, hogy még sok-sok évtizeden keresztül végezhessék áldásos tevékenységüket a nagyvilágban. 

Mi a Rákóczi Szövetség legfontosabb küldetése? 

A Kárpát-medencei magyarság kapcsolatainak erősítése elsősorban fiatalok között, valamint a külhoni magyar családok magyar iskolaválasztásának segítése, hiszen ez az ottani közösségek megmaradásának a záloga.

Hogyan látod, nyitottak erre a fiatalabb generációk? 

 A Szövetség számára állandó kihívást jelent, hogy megfelelően tudja megszólítani a tizenéves korosztályt, és sikerüljön átadni számukra azokat az értékeket, amelyeket a Szövetség fontosnak tart – a közösség értékét, a nemzet értékét, a jó ügyekben való cselekvést és összefogást.

Mit gondolsz, aki részt vesz a rendezvényeiteken az milyen plusszal térhet haza?

 A Szövetség szinte valamennyi rendezvénye azt a célt tűzi maga elé, hogy az ott részt vevő személyek a Kárpát-medence, sőt, sok esetben a világ magyarságát is képviseljék, vagyis az a tizenéves fiatal, aki részt vesz egy táborunkban, vezetőképzőnkön, egy történelmi vetélkedőnkön, az találkozhat kárpátaljai, délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi kortársaival. Ez pedig nagyon sok fiatalnak segít az identitását megerősíteni, hiszen ha látja azt, hogy hozzá hasonló helyzetben lévő magyar fiatalok élnek a Kárpát-medence több országában, és lehet hogy otthon kisebbségben érzi magát, úgy érzi, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra kevésbé értékes, mint a többségi, viszont az ilyen rendezvények kinyithatják számukra a világot és ezáltal úgy érezhetik, hogy egy olyan nemzet részei, amelynek tagjai sokan vannak és ez az önbizalmat és a kapcsolatrendszert segítheti.

 A RSz az elmúlt években jól láthatóan új lendületet kapott, évről évre új programokkal készültök. Mi ennek az oka? Mi a RSz csapatának titka? 

A Szövetség hétköznapjainak része a folyamatos igény a megújulásra, állandóan keressük azokat a fiatalokat, akik akár munkatársként is segíteni tudnak bennünket, új ötleteket, a közösségi kommunikáció új formáit tudják magukkal hozni, és az ő kreativitásukra nagymértékben épít a Szövetség annak érdekében, hogy céljait minél hatékonyabban tudja elérni. Annak köszönhetően, hogy támogatóink bizalommal vannak felénk, biztosítani tudjuk rendezvényeink színvonalának folyamatos növekedését.

A rendezvényeiteken megszólítjátok a teljes Kárpát-medencét, sőt a diaszpórát és a szórványt is. Látható, tapasztalható bármiféle különbség az elcsatolt területeken és a diaszpórában élő fiatalok között? 

 A rendezvényeinken egyértelműen látszik a magyarság sokszínűsége, nyilván egészen más kulturális közegből jönnek az ausztráliai, brazíliai magyar gyökerű fiatalok, mint a Felső-Tisza-vidéki vagy székelykevei magyarok, de a nyelvünk, közös történelmi tudatunk, a táncaink egy olyan szoros köteléket jelentenek, ami pillanatok alatt megteremti azt a közösséget, amit csak a magyarságunk fejezhet ki.

Milyen rendezvényekkel készültök idén?  

 A rendezvénynaptárunkban több mint 70 program szerepel, ezek jelentős része a magyar iskolaválasztás elősegítését célozza meg, másik része elsősorban a középiskolásokat – nemzeti ünnepekhez kapcsolódó diákutaztatási programok, középiskolás vezetői fórumok, hétvégi közös kirándulások, nyári tanár- és diáktáborok, egyetemista tábor, vetélkedők és sok más. Összességében azt tudjuk mondani, hogy 2019-re tervezett több mint 70 programunk 100 000 Kárpát-medencei és a nagyvilágban élő fiatalt érint.

 Te hogyan kerültél a Rákóczi Szövetségbe? 

Véletlenül. 2006 tavaszán Kiss Gy. Csaba szemináriumi kirándulásához igyekeztünk pénzt szerezni, így jutottam el Halzl József elnök úrhoz, akire kaptam egy telefonszámot, felhívtam, elmondtam neki, hogy egy Vág-völgyi kiránduláshoz szeretnénk támogatást kérni, majd a kirándulást követően küldtem neki egy levelet amiben megköszöntem a társaság nevében is a támogatást, és ez elindított egy kapcsolatot köztünk. Ezzel indult el az én Rákóczis tevékenységem.

 Az RSz-ben milyen célokat tűztél ki magad elé, mint vezető? 

 Elsősorban azt az utat szeretném tovább járni, amelyet Halzl József elnök úr és a munkatársai korábban kitapostak, a Rákóczi Szövetség az elmúlt három évtizedben egy nagy hálózattá, építménnyé nőtte ki magát. Egy olyan szervezet, ami nagyon sok ember számára jelent fiatalkori élményeket, jelent kapaszkodót, főként a külhoni régiókban. A szervezet hitelének megőrzése, továbbfejlesztése az elsődleges cél.  

 Neked mi ad lendületet és erőt ehhez a hatalmas munkához nap mint nap?

 Az ügy iránti elkötelezettség, a munka révén kapott pozitív visszacsatolások és az a csapat akikkel nap mint nap együtt dolgozom.

“Mi nem élhetünk csak magyar életet, posztunkról világot figyelünk, és ez a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre, és bennünk teljesedik ki noszogató korparanccsá: változni, változtatni. Változni annyira, hogy hozzáérjünk az emberiség európai változásaihoz, magyar anomáliákat úgy változtatni, hogy az ne legyen öncélú, egygyökerű és így egyerejű kollektív változás”

- Fábry Zoltán: Szlovenszkói küldetés: 1938

            Be kell vallanom, hogy az esetek nagyobb hányadában pesszimistán tekintek egy nemes ügy társadalmi támogatottságára. Bár lassacskán, de végül beindult a Minority SafePack-kampány egész Európa-szerte, elkezdődött valami. Természetesen Románia és Magyarország vitte a prímet azzal, hogy az előbbi 2017 őszén, míg az utóbbi 2018 januárjától kezdte el gyűjteni szisztematikus módon az aláírásokat. Az egymillió aláírás 2018. március 24-én gyűlt össze a FUEN nyilatkozata szerint, amelyhez többek között a szlovákiai és magyarországi gyűjtésben aktívan résztvevő munkatársaim és barátaim áldozatos munkája is hozzájárult. Ezúton köszönöm nektek, hogy együttes erővel ezt keresztül tudtuk vinni a mínusz fokok és – alkalom adtán – rágalmak ellenére is. Na, de innen hogyan tovább?

            Az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések megkötése és a Népszövetség megalakítása óta igény volt egy összeurópai kisebbségvédelmi csomagra. Bár a nagyhatalmak – vélten – megteremtették akkor a “nemzetállamok Európáját”, mégis több tízmilliós létszámú volt akkor is a kisebbségi egyének száma az 1920-30-as évek Európájában, beleértve nemcsak az akkor négy országban rekedt magyarságot, hanem ez ukránokat, németeket, lengyeleket, olaszokat stb érintett. Csehszlovákia és Jugoszlávia annyiban kirívó eset, hogy a szlovákság, horvátság, szlovénság államalkotó nemzetnek számított hivatalosan a csehszlovakizmus és jugoszlavizmus jegyében. Az előbbi országot közelebbről tekintve pedig azon belül a „szlovenszkói magyarság” egy – a budapesti kulturális vérkeringésből kitépett – identitását kereső kisebbségi közösséggé vált.

            A Minority SafePack talán több is, mint aminek gondoljuk. Iskoláink és anyanyelvünk használatának védelme lehet csak egy lépcsőfok az egész procedúrában. Egy olyan procedúrában, amely végre önmeghatározásunk körülírásához vezetne. Kisebbségvédelemről úgy beszélünk, hogy ez már a levegőben volt 90 évvel ezelőtt is, csak éppen a „multietnikus nemzetállamok” – Szarka László szavaival élve – nem olyan jelleggel álltak hozzá a wilsoni pontokhoz, mint ahogyan azt megfogalmazója – vélhetően – elképzelte.

            Trianon centenáriuma előtt kollektív tudattal kellene kicsit magunkba tekinteni nekünk, szlovákiai/felvidéki/szlovenszkói magyaroknak. Olyan magyaroknak, akiknek a tájegység meghatározása is politikai jellegű vitába torkollhat könnyen meggyőződésünktől függően. Amikor se a „szlovákiai”, se a „felvidéki” nem helyes egyöntetűen, akkor végül kik is vagyunk mi? Tudom, klasszikus probléma ez. Talán a megoldás mégis a két véglet közötti középútban lelhető meg. A Nagy-Magyarország utáni áhítozástól a „Szlovákiában élünk, ezért szlovákul beszélünk”-ig. Lehet valahol e két véglet között kell megtalálnunk közbeszéd- és közgondolkodásbeli identitásunkat és a vox humanát, amelyről Fábry Zoltán is oly sokat írt.

            Tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az egyetemes magyar nemzeten belül önálló autonómiával rendelkezünk. Az egyetemes magyar kultúrát nemcsak ápoljuk, de kiegészítjük a kisebbségi élet nyújtotta élettapasztalattal. Ez érvényes nemcsak ránk, de Kárpátaljára, Erdélyre, Vajdaságra, a szórványközösségekre és a diaszpóra különböző nyelvszigeteire. Kisebbségi léthelyzetünkből adódóan a mi hivatásunk talán több is, mint magyarságunk megőrzése. Meg kell határozzuk önmagunkat, hogy meghatározhassuk az emberiséget is. Olyan élettapasztalattal gazdagodtunk, hogy anyanyelvünkön kívül születésünktől fogva ismertük meg az adott állam nyelvét és kultúráját. Félreértés ne essék. Ez nem Trianonba való belenyugvás, sőt… Ez több annál: nevelődés. Majdhogynem önmagunkat nevelve arra, hogy készen álljunk a többségi nemzeteket emberségre tanítani. „…posztunkról világot figyelünk, és ez a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre…”

            A Minority SafePack egy lépcsőfok lehetne ebben a folyamatban, amely már 90 éve késik. A nemzeti kisebbségek érvényesülése és sajátos identitásépítése elkezdődhet. Idealizmus? Lehet. Wilson is idealista volt, mégis az ő szavára jött létre egy ENSz-re hasonlító két világháború közötti szervezet. Vagyunk itt jópáran idealisták, optimisták és pesszimisták. Mindannyian, akik Budapest terein, a szlovákiai magyar felsőoktatásban vagy Európa-szerte hozzájárultunk legalább egy aláírással a sajátunkon kívül. Lám, célegyenesbe értünk, de még nincs vége. Még csak most kezdődik minden…

Képforrás: www.fuen.org

19 évesen az amszterdami olimpián ezüstérmes, 23 évesen olimpia bajnok vízilabdázó lett, négy évvel később pedig címvédő, emellett pedig háromszoros vízilabda európa-bajnok, és 1931-ben úszásban is a legjobbnak bizonyult Európában. Tíz év alatt tíz bajnoki címet nyert az UTE vízilabdacsapatával, és harminc országos bajnoki címe volt úszóként  Mindezt úgy, hogy nyolc évesen, miközben megpróbált felugrani egy villamosra, lecsúszott lába a lépcsőről, sérülése miatt az orvosok úgy döntöttek, amputálni kell Halassy bal lábát lábszárközéptől.

Apja a lóúsztatót alakította át medencévé, ahol Olivér megtanult úszni. A kezdeti nehézségek ellenére egy évvel később már az Újpesti Tornaegylet (UTE) uszodájába járt edzésekre. Az uszoda egy a Dunán elkerített rész volt, amin közvetlenül a folyó vize folyt keresztül. 1926-ban és 1927-ben is részt vett az úszó-Európa-bajnokságon, ahol ugyan nem ért el dobogós helyezést, de 1931-ben célba ért. Az Európa-bajnokság sorsdöntő meccsén a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott Németországgal, így megőrizte az első helyét. A meccs után a hullafáradt Halassy az 1500 méteres úszás döntőjére indult. A verseny végül közte, és Giuseppe Perentin között dőlt el, nem az esélyesnek tartott francia Jean Taris és az olasz Paolo Costoli között. Úszásban gyorsabbnak bizonyult Halassy, viszont a fordulóknál a testi hiányossága miatt több időt vesztett, mint versenytársai, azonban így is egy méter előnnyel ért célba. Ereje végén járt, így sporttársa, Bárány István húzta ki a vízből az aznap kétszeres olimpiai bajnokká váló úszó-vízilabdázót, akinek jártányi ereje nem maradt, úgy kellett bevonszolni az öltözőbe, és ott addig kanalaztak cukros italt a szájába, míg magához nem tért. Üdvrivalgás közben tért vissza a medencéhez Halassy, percekig zúgott a közönség skandálása, miközben a medencében épp az Európa bajnokság következő mérkőzése zajlott. 

Egy évvel később olimpiai bajnok lett a férfi vízilabdaválogatottal, majd négy év múlva újra. Harmincévesen, három évvel ezután vonult vissza, ám mint sokan, ő sem tudott elszakadni a sporttól. A háború kitörése után az úszósportot és vízilabdát próbálta újjászervezni, hogy megmaradjon Komjádi öröksége. Családot alapított, három lánya született. A német megszállás éveiben saját pincéjében elfalazott egy részt, ahol zsidó barátait bújtatta. Apjától örökölt vitézi gyűrűjét egy orvos barátjának adta, hogy azzal kijuthasson az országból. Azt tanácsolta neki, viselje látványosan, akkor elkerülheti az ellenőrzéseket. Az orvos végül kijutott az országból. A vízipólósokra és sportolókra egyébként is jellemző volt a bajtársiasság, a szolidaritás egymás iránt ezidőtájt. '44-ben a válogatott pólósok mentették meg az MTK tagjait, két évvel később pedig szétverték egymást a medencében - ki-ki a saját klubja színeiben. 

Stílusára jellemző a folyamatos győzni akarás. A medencében testi hiányosságát igyekezett az előnyére fordítani. Bal lábával kiválóan tudott rúgni - hisz tudjuk, amit a bíró nem lát, azt szabad -, emellett pedig egyfajta "pajzsként" is tudta alkalmazni. Csodafedezetnek nevezte a korabeli sajtó és a nézők, hiszen mind a gólszerzésben, mind a védekezésben nagyon jól teljesített. 

37 évesen halt meg. 1946. szeptember 10-én Angyalföldről Újpestre tartott, az uszodába, mikor apósa autóját (vagy egy taxit, a források ebben bizonytalanok) szovjet katonák megállították, majd felszólították őt meg a sofőrt, hogy adják át az autót. Az itt történteket homály fedi, az biztos, hogy a sofőrt és Halassy Olivért agyonlőtték, az autót pedig két nappal később a Népligetnél találták meg, kerekek nélkül. Az újságok rablógyilkosságról cikkeztek, az elkövetők remészetesen sosem lettek meg. Azt, hogy szovjet katonák követték el a gyilkosságot, sehol nem említették meg, az újságok pedig csak pár napig cikkeztek az esetről. Temetésén ötezer ember vett rész, a gyászbeszédet pedig Hajós Alfréd mondta. Csendes tüntetés volt ez a hatalommal szemben, hiszen beszélni sem lehetett arról, hogy ki követte el a szörnyűséget. 

(Képek forrása: Waterpolo.hu, Gallica.bnf.fr)

Fénykép forrása: Karpatinfo.net

A filmvetítés után kerekasztal-beszélgetés kezdődött Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, és Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa részvételével. Orosz Ildikó és Barta József a kárpátaljai magyar kulturális élet meghatározó szereplői. Mindketten szerepeltek a dokumentumfilmben, mindkettőjüket érték atrocitások az utóbbi években Kárpátalján. Mindkettőjüket akaratuk ellenére óriásplakátokon ábrázolták Állítsuk meg a szeparatistákat! felirattal. 

Orosz Ildikó elmondta, nem a bűnökkel, szeparatizmussal vádolt kárpátaljai magyarság követett el törvénytelenségeket, hanem az őket vádolók. Sérelmezte, hogy az ukrán kormány az utóbbi években nem adott ki ukrán-magyar, magyar-ukrán iskolai szótárat, a kárpátaljai magyarság a részben megyei, részben Magyarország által finanszírozott és elkészített szótárakból tanul. Reményei szerint az új ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij vezette országban a kárpátaljai magyarság jövője biztos és kiszámítható lesz, egyúttal pedig Ukrajna jogállamisága sem lesz megkérdőjelezhető. A kárpátaljai főiskola rektora kifejtette, arra van szükség, hogy a törvényeket betartsák azok, akiknek be kell tartatniuk.

Mi pedig nem szeretnénk mást, mint egy kijevi, egy pesti, vagy egy vidéki magyarországi állampolgár. Többé-kevésbé kiszámítható jövőt, lehetőségeket azon a területen, ahova születtünk – mondta Orosz Ildikó.

Barta József véleménye szerint a dokumentumfilmben bemutatott atrocitások nem spontán alakultak ki, hanem a korábbi hatalom érdeke volt, hogy a Kárpátalján eddig békében élő nemzetiségek közötti konfliktust előidézzék.

Amikor a hatalom arra kényszerített bennünket, hogy válasszunk az asszimiláció és az emigráció között, mi azt mondtuk, hogy nem. A maradást választottuk, a küzdelmet választottuk, és megküzdünk azért, hogy a kárpátaljai magyarság magyar tudjon maradni – mondta a KMKSZ alelnöke.

Szilágyi Péter megköszönte a KMKSZ-nek, és a TV21 stábjának, hogy összegyűjtötték a kárpátaljai magyarság jogsérelmeit. Elképesztőnek tartotta, hogy a kárpátaljai magyarság elleni atrocitások eddig tudtak fajulni. Utalt az elnökváltásra és reménykedett abban, hogy Kijev részéről – válaszként a magyar kormány már megtett gesztuslépéseire – egyfajta párbeszéd kezdődhet, és a magyar kormány folytatni tudja azt, amit évekkel korábban elkezdett. Elmondta, hogy a kormányzatban rengetegen dolgoznak nemcsak a kárpátaljai, de a Kárpát-medencei, sőt, a diaszpórában élő magyarságért.

A dokumentumfilm megtekinthető itt.

A Magyar Ifjúsági Tanács szervezésében megrendezésre kerül a Mesterségem címere névre hallgató állásbörze Kolozsvárott! 

PROGRAM: 2019. május 21., kedd

10:00–18:00 Állásbörze
15:00–17:00 CV író workshop Fugel Edinával
- - - - -
�A MIT - Magyar Ifjúsági Tanács legújabb programja egy Kolozsvárra szervezett magyar állásbörze, mely az egyetem utolsó éveiben tanuló hallgatókat - és nem csak! - hivatott összekötni azokkal a vállalkozókkal, akik frissen végzett munkaerőt keresnek.

A Mesterségem címere elnevezéssel induló, ingyenes program teret biztosít a találkozásra, a kapcsolatépítésre, a fiatal szakemberek és munkáltatók összekötésére, illetve szakmai gyakornoki programok ismertetésére.

Az állásbörzén az álláskeresés mellett lehetőség nyílik majd a szakmai önéletrajz megfelelő összeállítására, valamint kiselőadás formájában az odalátogatók hasznos tippeket és tanácsokat kaphatnak az állásinterjún való sikeres szerepléshez.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2212071625682777/

Mindenkit arra bátorítunk, hogy jöjjön el a 18:00-kor kezdődő filmbemutatóra és nyerjen betekintést a kárpátaljai magyarság mindennapi küzdelmeibe.

Büszkék vagyunk kárpátaljai barátainkra, akik nap mint nap vállalják a küzdelmeket megmaradásukért.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség felkérésére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja 2014 óta figyelemmel kíséri és dokumentálja az Ukrajnában történt magyarellenes megnyilvánulásokat. 2014 és 2018 között 426 esetet rögzítettek az ukrajnai magyarellenesség megnyilvánulásaiból. Az elmúlt öt év folyamatairól, atrocitásairól a TV21 stábja készített filmet.

A vetítésre a belépés ingyenes, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Helyszín: Díszterem